A Google és mi Blog nem csak rólunk, csak nektek

15 éves a Google AdWords hirdetési rendszer

Másfél évtizede kezdte meg a világ online meghódítását a ma ismert leghatékonyabb hirdetési rendszer.

Boldog születésnapot, AdWords!

Tizenöt éve, 2000 októberének végén kezdődött az AdWords története, tizenhárom éve pedig Magyarországon is elérhető a szolgáltatás.

Mozgalmas időszak volt ez, temérdek újítással, melyek mind hozzájárultak ahhoz, hogy az AdWords a leghatékonyabb hirdetési platformmá váljon, fenekestül felforgatva a korábban megszokott reklámpiacot. Google Partner Ügynökségként az elmúlt kilenc év során folyamatosan követtük az új fejlesztéseket. Visszatekintve elképesztő belegondolni, hogy a kezdetek óta mennyi minden változott és mennyire gyorsan avul el a korábban megszerzett szaktudás ezen a területen – egyértelmű, hogy folyamatos képzés és az új funkciók használata nélkül ma már pillanatok alatt versenyhátrányba kerülhet a hirdető a konkurenciával szemben!

Szinte hihetetlen, hogy az AdWords elindulásakor mindössze 350 hirdető élt ezzel a remek lehetőséggel. A szám láttán óhatatlanul is elmosolyodtunk, hiszen ennél mi is jóval több fiókkal dolgoztunk már. Persze mára egymillió fölötti a hirdetők száma. Látva a sikereket, ez nem is csoda. Az early adopterek, vagyis az első felhasználók egyike, a discountmugs.com 15 év alatt nőtte ki magát kisvállalkozásból piacvezetővé az AdWords hirdetéseknek köszönhetően.

A Google bevételeinek 96%-a az AdWords hirdetésekből folyik be, ez a bevétel pedig évről évre stabilan, 15-20% körül növekszik. A 2015-re prognosztizált hirdetési bevétel jóval meghaladja az 50 milliárd dollárt, a sikernek köszönhetően pedig a Google mára a világ negyedik legértékesebb cégévé nőtte ki magát. Mindez az AdWords hirdetési rendszer hihetetlen hatékonyságának köszönhető, mely mára a kis-, és nagyvállalatok megkerülhetetlen marketing eszközévé vált világszerte.

Az alábbi infografika összefoglalja az AdWords 15 évét, és betekintést enged a jövőbe is. Nem árulunk el nagy titkot, ha azt mondjuk, egyre kevésbé szabad figyelmen kívül hagyni a mobil eszközök felhasználóit és a videofogyasztókat!

15 éves AdWords áttekintése

Vissza az oldal tetejére