A Google és mi Blog nem csak rólunk, csak nektek

Teszteltük a Groundot!

Kíváncsiak voltunk a Groundra, ezért kipróbáltuk. Kreatív, egyedi környezetben veséztük ki a haladó remarketing technikákat...

A napokban a Google Groundon jártunk, Magyarország egyik legizgalmasabb, új képzési központjában. A helyszín nagyon hangulatos: a Google legendásan kreatív, eredeti stílusát sikerült a hazai romkocsma-atmoszférával elegyíteni, így egy hamisítatlan közép-európai helyszín jött létre, ami egyszerre funkcionál közösségi térként, oktatási központként, könyvtárként és stúdióként.

Kint, a műemlékvédelem alatt álló, patinás házfalon óriás kivetítő fogadja a látogatót, bent pedig egy harsány LEGO-fal, amit a látogatók építhetnek minden alkalommal újjá. Egy másik fal a Google Magyarország munkatársainak harsány színű kéznyomait őrzi, amit viccből csináltak, de aztán ott maradt, mert jól mutat, az előadóteremben pedig a nyers tégla felület kelt laza, keresetlen hangulatot. Már ez az eklektikus, derűs környezet is pontosan mutatja, hogy a játékosság és eredetiség a Google-nál evidencia.

A Ground egyik fontos feladata a hazai cégek digitális versenyképességének javítása, ezért elindítottak egy 8 hetes gyakornoki programot, melynek keretében a jelentkezők Google Partner ügynökségeknél tanulhatnak bele a szakmába. Az AdWords szakértők folyamatos továbbképzése is fontos cél: negyedévenként ingyenes szakmai tréningeken fejleszthetik tovább magukat a Google Partner cégektől delegált munkatársak.

Az AdWords tréningekre Barkóczi Brigitta, cégünk AdWords szakembere látogatott el.

Munkatársnőnk a Google Ground Sales Akadémián

Bár Brigi már 4 éve foglalkozik hazai és külföldi, nagy költségvetésű AdWords kampányok kezelésével, mégis kíváncsi volt, hogy hall-e újdonságokat: elsősorban a display kampányokkal kapcsolatos finomságok és a remarketing kampányok érdekelték. Nem csalódott: a laza, vicces, szemtelenül magabiztos stílusú előadó számos gyakorlati példán, konkrét ügyféltörténeten keresztül világította meg a legfontosabb display-stratégiákat, és végig nyitott volt a közönség soraiból érkező kérdésekre, próbálta bevonni a résztvevőket.

Másnap a remarketing kampányok kerültek fókuszba. Szó esett például arról, hogy milyen módon lehet minél inkább kihasználni a remarketing funkcióit: hogyan érdemes célozni a felhasználókat, milyen listákat érdemes létrehozni, hogyan érdemes kombinálni a remarketing listákat. Az előadó arra bíztatta a résztvevő szakembereket, hogy ismerjék meg minél jobban a felhasználók viselkedését, gondolkodjanak a látogatók fejével.

Ez a vélemény találkozott Brigi meggyőződésével, hiszen minden jó AdWords szakember tudja, hogy nem elég, hogy a fiók kezelője megpróbálja „visszahúzni” a látogatót az oldalra, a remarketing listákról érkező vendégeknek kifejezetten rájuk szabott, differenciált tartalmat érdemes mutatni, amivel még inkább növelhető a konverziós arány.

Munkatársunk a két nap végén úgy összegezte a tréningeket, hogy tetszett neki, hogy az előadó gyakorlati nézőpontból vizsgálta a kampánykezelés hatékony fogásait. A napi munka során ugyanis nem csak az elméleti tudásra van szükség, hanem élesben kell döntéseket hozni, és egy komplex szempontrendszer szerint kell folyamatosan optimalizálni. 

Vissza az oldal tetejére