A Google és mi Blog nem csak rólunk, csak nektek

Insta(nt) csoda

2018 júniusában az Instagramon már több mint 1 milliárd aktív felhasználó volt – a növekedés dinamizmusát tekintve pedig megelőzte a Facebookot és a Snapchatet is. Az IGTV (az Instagram videoplatformja) megjelenése óta pedig a tartalomgyártók számára is egyre több lehetőséget biztosít: az alkalmazásba már 1 órás anyag is feltölthető. A Facebookot is túlszárnyalja, ha az üzleti potenciál növelését és az organikus találati listán való megjelenéseket nézzük. De ne szaladjunk ennyire előre - nézzük, hogy miért is nevezhetjük ezt a felületet „csodának”!

Instagram

A kezdetek

Az Instagram története Kevin Systrommal indult, aki az alkalmazást egy korábbi ötletére, a Burbn nevű közösségi applikációra építette. A fényképmegosztás lehetősége már korábban is fennállt, azonban az akkor 25 éves Mike Kriegernek, Systrom egyetemi társának köszönhetően vált az app fő funkciójává. A kódolásban járatlan Systrommal ellentétben Krieger már tapasztalt mérnök volt, és UX-designerként csatlakozott a tervezőcsapathoz. Az együttműködésük kezdetén több tanulmányt is lefuttattak, melyekből kiderült, hogy a fotómegosztó appból hiányzik a közösségi elem. A Facebookot és az akkor vezető Hipstamatic alkalmazást áthidalva megalkottak egy új szoftvert, így jött létre az Instagram (az instant és a telegram szavakból).

Sikert sikerre halmozva

Az applikáció 2010 októberében indult útjára, elsőként az iOS rendszeren. Sikere ennek is betudható, hiszen az akkoriban piacra dobott iPhone 4 a legmodernebb kamerával rendelkezett. Már az első napon a legtöbbet letöltött fotómegosztó alkalmazássá vált – csak az indulás napján 25.000 alkalommal, az első hét végén pedig 100.000-szer töltöttek le. A Twitter és a Facebook is felfigyelt az új alkalmazásra. Elsőként Jack Dorsey, a Twitter elnök-igazgatója tett ajánlatot, amit Systrom a független vezetésre hivatkozva elutasított. Zuckerberg ajánlatát – 1 milliárd USD, és a vállalat feletti független irányítás - azonban már nem tudta visszautasítani, így 2012-ben az Instagram a Facebook részévé vált.

Facebook Instagram kapcsolata

De hol van ebben az üzleti potenciál?

A Facebookon való jelenlét és kommunikáció egyre nehezebbé válik azon vállalkozások számára, amelyek nemrégiben csatlakoztak, vagy készítették el üzleti oldalukat – ennek okai az utóbbi időkben bevezetett módosítások. Ezzel szemben az Instagram felhasználói negyedévente 5%-kal gyarapodnak (a 100%-ot tekintve 63% rendszeres felhasználó). Az Insta további előnye, hogy nem korlátozza semmilyen algoritmus, és ez nagyszámú organikus eléréseket eredményezhet. A Stories funkció szintén ehhez járul hozzá: rövid történeteket, pár soros tartalmakat mutat 24 órán át.

Jól meghatározott stratégiát követve, odafigyelve az Instagram-kommunikációra nemcsak a nagyvállalatok, de a KKV-k is hatalmas sikereket érhetnek el a felület használatával.

Vásárlás az Instagram-posztokon keresztül

Az Instagramon is észrevehetők a fejlesztések: a már említett Stories – mely egyben hirdetési felületnek is használható –, az IGTV, valamint az úgynevezett vásárlási posztok is, melyek a platformon keresztüli direkt eladásra adnak lehetőséget. A vállalatok egy linkkel betaggelhetik az eladni kívánt termékeiket, melyre kattintva olyan információkhoz juthatnak a felhasználók, mint pl. a termékleírás és az ár. Ugyanitt lehetőségük van az adott online boltba is ellátogatni és vásárolni, mindössze néhány kattintással.

Egy tavaly októberben készített online felmérésből kiderül, hogy az Instagram aktív felhasználóinak 72%-a már vásárolt a platformon keresztül.

Jó, jó, de mit jelent ez itthon?

Idén májusban jelent meg a 3. Instagram körkép, melyet a CRANE nevű ügynökség készített el a statisztikai adatok mellett összesen 5498 kitöltő válaszai alapján. A riportból jól látszik, hogy hazánkban a fiatal felnőtt nők körében a legnépszerűbb a fotómegosztó alkalmazás (940 ezer felhasználó). A férfiak esetében ez a szám már csak 800 ezer. A korosztályokat tekintve a 25-44 évesek vannak többen (750 ezren) jelen a platformon, őket szorosan követi a 13-24 éves korosztály 740 ezer felhasználóval.

Jól kivehető szegmens

A felmérésből az is kiderül, hogy az Insta-hírességek még mindig hatalmas rajongótábort tudhatnak magukénak, és a magyar instázók 49%-a már követ valamilyen céges profilt, brandet is. A válaszadók 60%-a vallja, hogy egy márkaoldal is legalább annyira érdekes lehet, mint egy személyes profil. Ezt bizonyítja az is, hogy a válaszadók több mint egyharmada több brand Stories-át is figyelemmel kíséri.

Instázz is!

A Facebook használata mellett az Instára is érdemes kiterjeszteni a céges kommunikációt, amennyiben a célközönség számára is releváns platform. Nemcsak a rohamosan növekvő felhasználótábor miatt, hanem mert a terjeszkedéssel párhuzamosan újabb és újabb funkciók kerülnek bevezetésre, melyek a direkt értékesítés fellendítését szolgálják.

Források:

https://bdpst24.hu/2018/05/08/elkeszult-a-harmadik-magyar-instagram-korkep/
https://techcrunch.com/2018/06/20/instagram-1-billion-users/
https://www.businessinsider.com/instagram-rolls-out-shoppable-posts-for-more-merchants-2017-10
https://expandedramblings.com/index.php/important-instagram-stats/
https://www.business.com/articles/10-reasons-to-use-instagram-for-business/
https://www.investopedia.com/articles/investing/102615/story-instagram-rise-1-photo0sharing-app.asp

Vissza az oldal tetejére