keresőoptimalizálás, keresőmarketing, látogatottság növelése

Miért szólnak a szerződések 1 évre?

Cégünk üzletpolitikája szorosan összefügg árképzésünkkel. Más cégekkel ellentétben mi kizárólag sikerdíjért dolgozunk, mentesen minden rejtett költségtől és előre felszámolt munkadíjtól. Épp ezért egy-egy nehezebb project esetében előfordulhat az is, hogy az első 4-5 hónapot ledolgozzuk úgy, hogy partnerünk ezért egy forintot sem fizet. Az ezután fizetendő havi költség is az elért eredmények arányában lesz elszámolva, így csak annyira terheli partnereink pénztárcáját, amilyen számokat mi produkálni tudunk. Ezért indokolt részünkről az először esetleg túl hosszúnak tűnő futamidő, és mivel mi csak abban az időszakban számlázunk szolgáltatásainkért díjazást amikor az eredmény már adott, munkadíjunkra a már megtermelt profit lehet a fedezet. Mikortól kell fizetni? A Google találati listáját 3 felé osztottuk. Mégpedig: 1-5 -ig; 6-10 -ig; 11-20 -ig. Attól a ponttól kell fizetni, amint a kapott kulcsszavakat valamelyik sávba pozícionálni tudjuk. A szavak pozíciói napi szinten mérve vannak, így mindennap csak azt az árat kell kifizetnünk, amit aznap az adott kulcsszó helyezése indokol. Ha pl. a kapott szó a „fapapucs” és ez a szó az 1-5 sávban 100 Ft-ot ér, a 6-10 sávban viszont csak 70 Ft-ot és hétfőn a fapapucs a 3. a keresőben és kedden visszaesik 8-ra, akkor hétfőre 100.- Ft, keddre viszont csak 70.- Ft lesz kiszámlázva. Ha olyan kulcsszót kapunk, amelyik már eleve valamelyik sávban szerepel, akkor mindaddig nulla forintot kell fizetni, amíg felsőbb sávba nem tudjuk léptetni.

Változik-e a díj?

A díj a szerződés lejártáig nem változik.

Nettó-e az ár?

Igen.

Mennyi idő alatt jön fel kulcsszavunk az első oldalra?
Árképzésünk alapján mi vagyunk a legérdekeltebbek abban, hogy a kapott kulcsszót minél előbb, minél magasabbra juttassuk. Aki ismeri egy kicsit is a Google „lélektanát” az ilyen fajta jóslásokba nem bocsátkozik annál is inkább, mivel több, mint 200 különböző tényezőtől függ egy kulcsszó aktuális helyezése. Természetesen rövid idő alatt jelentős eredményeket szoktunk elérni, ezt mutatják referenciáink is és az a közel 3.000 db kulcsszó, amit idáig az első 10-be juttattunk. Ennek ellenére nem szoktunk konkrét időpontokat ígérgetni, munkánkat a legjobb tudásunk szerint végezzük és eredményeink ezt mindig be is igazolják.

Hogyan alakítjuk át a weblapot?

Az optimalizáláshoz FTP és adminisztrációs hozzáférésre van szükségünk. Munkánk során maximálisan törekszünk arra, hogy az általunk végzett módosítások ne befolyásolják a weboldal eredeti megjelenését és funkcionalitását. Az esetleges tartalmi változtatásokat mindig az általunk adott paraméterek szerint, a weblap tulajdonosával együtt végezzük. Gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy szerződéskötés után, amint megkapjuk a szükséges hozzáféréseket, elvégezzük azokat a módosításokat, amelyek által a weboldal keresőbarát és a Google robot által átjárható lesz. Ha ezzel végeztünk, és úgy találjuk, hogy a kapott kulcsszóra nem elég, vagy egyáltalán nem releváns az oldal tartalma, akkor a megbízónkkal együtt tartalmi módosításokat eszközölünk.

Miért van szükségünk FTP-re ( mi is az az FTP?)

AZ FTP (File Transfer Protocol) egy teljes hozzáférést biztosít az optimalizálandó weblap könyvtáraihoz, file-jaihoz. Erre azért van szükség, hogy a weblap hibáit kódszinten javíthassuk és elérjük azt, hogy a Google által küldött robot jól lássa és be is indexelje azt. Mivel a helyezések kiosztásánál a Google egy csomó olyan szempontot figyelembe vesz és értékel, amit az oldal felépítésének, struktúrájának és programozásának vizsgálatával nyer, ezért a kiváló eredményekhez csak a hibátlanul leprogramozott weblap lehet a megfelelő. Ma a magyar weblapok 99%-a nem ilyen, ezért a ránk bízott websiteok ugyanilyen arányban igénylik a beavatkozást és ezért elengedhetetlen az, hogy FTP hozzáférést kapjunk.

Mi az a minimum kulcsszó mennyiség, amire szerződést lehet kötni?

Ilyen kitételt nem szabunk, viszont minden esetben mérlegeljük azt, hogy az adott szegmens lefedéséhez elegendő kulcsszót kaptunk-e. Ez gyakorlatban úgy néz ki, ha megkeres minket pl. egy hiteleket közvetítő bróker cég és csak a „hitel” szóra szeretne szerződni, akkor valószínűleg a válaszunk nemleges lesz. Egy szegmensen belül csak korlátozott ügyféllel szerződünk, így törekszünk arra, hogy azok a cégek akikkel szerződésben állunk, az adott szegmenst maximálisan lefedjék.

Mennyibe fog kerülni?

Az árat befolyásolhatja a kulcsszavak száma és minősége, az optimalizálandó weboldal programnyelve és felépítése is, ezért az árképzéshez elengedhetetlenül szükséges a site elsődleges analizálása. Weblapunkon keresztül on-line, vagy e-mailben is lehet árajánlatot kérni. Amint megkapjuk a weblap címét és a kulcsszavak listáját, általában 24 órán belül küldjük a pontos árajánlatot.

Lehet-e próbaidő?

Cégünk csak azokra az eredményekre kap juttatást és csak annyit, amilyen eredményeket elér. Ez sokszor többhavi munkánkba kerül anélkül, hogy akár 1 forintot is kérnénk. Ez a fajta árképzés azért zárja ki a próbaidő lehetőségét, mert mi csak abban az estben számlázunk, amikor már eredményt értünk el. Ha ez fordítva történne és előre kérnénk munkadíjat, akkor próbaidőt is tudnánk vállalni, de mivel nem így történik, ez sajnos nem lehetséges.

A kapott árajánlatban mit jelent a pozíció, az összes találat és a havi átlag költség?

Pozíció: A kapott kulcsszónak megvizsgáljuk az aktuális helyezését a Google keresőjében és ez a kulcsszó jelenlegi pozíciója. Ha nincs benne az első 100-ban, akkor 100+ jelölést kap.
Összes találat: A kapott kulcsszóra keresve ennyi találatot kapunk a Google keresőjében, tehát ezt a szót, vagy szóösszetételt ennyi weblap tartalmazza a Google szerint.
Havi átlag költség: Az árajánlat végén, már egy optimalizált állapotot megelőlegezve megbecslünk egy havi átlag költséget. Ez azt jelenti, hogy kb. 3-5 hónappal a munka elkezdése után, már lesznek eredményeink az első 5 pozícióban, az első tízben, de lesznek szavak, amiket esetleg még csak az első húszba tudtunk behozni. Egy ilyen szórást feltételezve végzünk egy átlag számítást, ami segíthet előre kiszámolni a várható költségeket.

Hogyan és mikor esedékes a fizetés?

Minden hónap első napján számlát bocsátunk ki az előző naptári hónap eredményei szerint, melyet postán küldünk el. A számla kiegyenlítése átutalással, 8 munkanapon belül esedékes.

Hogyan tudom ellenőrizni a helyezéseimet?

Minden kedves ügyfelünk egy saját jelszóval védett, egyéni adminisztrációs felületet kap. Ezen a felületen keresztül, szemléletes grafikonok segítségével, bármelyik pillanatban napra készen tudják az aktuális eredményeiket ellenőrizni. Az eredményeken és a kulcsszavak értékén kívül az aktuális havi költségeket és visszamenőleg az összes havi költséget is listázni tudják.

Hogyan tudom követni a weblap forgalomnövekedését?

Cégünk minden esetben feltelepíti és elérhetővé teszi a Google professzionális statisztikai programját, a Google Analytics-et. Ennek segítségével többek között elemezhetik az oldal látogatóinak szokásait és az egyes kulcsszavak weblapra gyakorolt hatásait.

Lehetséges-e rövidebb távú szerződést kötni?

1 évesnél rövidebb futamidejű szerződést sajnos nem lehet kötni.