

Korábban főként a nagyok versenyét emelték ki a különböző híradások, miszerint a három cég - a Google, a Yahoo és a Microsoft - komoly versenyfutásban van a DoubleClick megszerzése érdekében és ebből a hajszából a Google kerülhet ki győztesen. A jelek szerint ez utóbbinak érte meg a legtöbbet a cég felvásárlása, hiszen a most kifizetendő összeg - amely a megfelelő engedélyek megszerzése után kerül majd a korábbi tulajdonoshoz - majdnem kétszerese annak, amit a YouTube beolvasztására fordítottak. A tulajdonosok is jól jártak, hiszen két évvel ezelőtt még 1,1 milliárdért vették meg a hirdetési platformot csiszolgató vállalatot.
Eric Schmidt az elemzőknek tartott konferencián elárulta, hogy már régóta szemeztek a céggel, amit megkönnyített az a tény, hogy New York-i irodájuk egyazon épületben található. A felvásárlással saját hirdetési rendszerüket egységesíthetik, használatát megkönnyíthetik, és természetesen átveszik a tekintélyes ügyfélkört, ami megdobja majd a Google kezdeményezését. Itt a célzott hirdetések jönnek elsősorban szóba, a hirdetéseken belül lebonyolított keresések, és természetesen az ezt körülölelő támogatás.
Az ígéretek szerint a célzott hirdetéseknél nem adják majd át a partnereknek a felhasználók szokásairól készített összesített adatokat. Szergej Brin elmondása szerint a személyes jogokat fontosabbnak tartják az üzleti szempontoknál - meglátjuk, betartják-e ezen kitételt.