keresőoptimalizálás, keresőmarketing, látogatottság növelése

A Wikipedia alapítója, Jimmy Wales egy olyan wiki-alapú keresőmotor fejlesztésén dolgozik, mellyel fel kívánja venni a versenyt a kereskedelmi modellt alkalmazó nagy ellenfelekkel, a Google-lal és a Yahooval.
A tervezett kereső neve még nem eldöntött, Wales december 23-ai bejelentése szerint Wikiasari vagy Wikia lesz. (A wiki hawaii szó, jelentése: gyors; az asari pedig japán kifejezés, jelentése: kotorászva, felforgatva keres.) Érdekes, hogy a floridai St. Petersburgban székelő Wikimedia Alapítvány ? mely a wikipedia.com oldalát menedzseli ? a bejelentéshez kapcsolódva hangsúlyozta, hogy a kezdeményezés tőlük függetlenül történt.

Wales az új terv indokait illetően kifejtette, hogy a jelenlegi keresők technológiája bizonytalan, megbízhatatlan és hiányos. "Ugyanaz a gond velük, mint a többi szabadalom által védett szoftverrel: hiányzik belőlük a szabadság, a közösség, az elszámoltathatóság és az átvilágíthatóság. Mi ezt meg fogjuk változtatni" ? áll a projekt honlapján.
Céljaik szerint a Wikia egészen új típusú kereső lesz, mely főképp az emberi intelligenciára támaszkodik, s nem az algoritmusokra bíz mindent. Wales elmondta, hogy kombinálni akarják a felhasználókra építő wiki-technológiát a nyílt forráskódú Nutch kereső (melyet az Apache Lucene nevű projektje keretében fejlesztenek) technológiájával A körülbelül két év alatt befejezendő terv megvalósításához várják a szimpatizánsok és közreműködők jelentkezését is. Emellett számítanak a felhasználók anyagi támogatására ? a munkához november 21-ei pénzügyi jelentésük szerint már több mint egymillió dollár gyűlt össze.

Hírlevél feliratkozás
Szeretném megkapni rendszeres hírlevélben a
Internet, SEO, Google, Keresőoptimalizálás
Események
Érdekességek
Blog
legfrissebb bejegyzéseit az alábbi emal címre: