keresőoptimalizálás, keresőmarketing, látogatottság növelése

Parrag Niki
üzletvezető

Eurosun-R Bt
+36 20 586 3070
email

Cégünk szolárium stúdiók üzemeltetésével foglalkozik. Az interneten már a kezdetektől jelen voltunk, de nem fordítottunk rá túl nagy figyelmet. Úgy gondoltuk, aki szoláriumot keres, az nem ilyen módon fog ránk találni. Pár hónapja kapcsolatba kerültünk a Net-Position Kft-vel. Felvilágosítottak minket arról, hogy amit csinálunk (jobban mondva, amit nem csinálunk) azzal mennyire figyelmen kívül hagyjuk a világháló nyújtotta lehetőségeket. Az ajánlatuk konkrétan az volt, hogy a honlapunkat ingyen és bérmentve analizálják, "keresőbaráttá" alakítják ,ezután az általunk fontosnak tartott kulcsszavakra optimalizálják.

Elárulom, hogy - visszatekintve érthetetlen módon- még ezen is elgondolkodtunk , nem éreztük igazán a dolog jelentőségét. Aztán mégis belevágtunk. Jó döntés volt !!

Itt jegyzem meg, hogy cégünk már próbálkozott többféle reklámmal is. Az ESMA táblától kezdve a szórólapon át az újsághirdetésig mindent kipróbáltunk.

Csak az ESMA táblák bérlése 1.200.000.- forintunkba került a 2005-ös évben és szinte egy új vendéget sem hozott Éppen ezért nem nagyon hittünk már egy marketing módszerben sem.

Viszont itt más volt a helyzet. Egy sokkal előnyösebb, átláthatóbb és beépített garanciákkal bíró ajánlatot kaptunk. Csak akkor kellett költségekkel számolnunk, ha már a Google találati listájának élére kerülünk. Ha belegondolunk abba, hogy ez milyen előnyökkel jár a konkurenciával szemben és ezzel együtt mennyivel kevesebbe kerül, mint bármely más marketing eszköz láthatjuk, hogy ez tényleg egy kihagyhatatlan lehetőség volt.

Mivel Ergoline szoláriumokkal dolgozunk, ezért az alábbi szavakat kértük: Szolárium, ergoline, ergoline szolárium, szolárium stúdió, ergoline stúdió, szolárium 13.ker.

Az eredmények kb. két hónap múlva jöttek. Most már mondhatjuk, hogy az összes szóra/szókapcsolatra az első háromban vagyunk és ezáltal konkrét eredményekről is beszámolhatunk:

Az oldalt látogatók 50%-a talál ránk valamelyik kulcsszó által. 30-40% különböző linkeken keresztül. A fennmaradó 10-20% írja be a domain nevünket.
Az interneten szerzett ügyfélkörünk sokszorosa, mint előtte volt. A tapasztalat az, hogy a kulcsszavakkal ránk találó kuncsaftok 10-20%-a el is jön hozzánk. Ez az arányszám - tekintve az egy szerzett vendégre kivetített költségeinet - meglehetősen kedvező.

Véleményünk gyökeresen megváltozott és maximálisan pozitív.

A Net-Position munkájával nagyon elégedettek vagyunk és hosszú távú együttműködést tervezünk. Mindenkinek csak ajánlani tudjuk ezt a céget!

Optimalizált kulcsszavaink:
szolárium
szolárium stúdió
ergoline
ergoline stúdió
ergoline szolárium
szolárium 13.ker
szolarium

www.barnulj.hu

eredményeink
Google kereső találatai alapján az alábbi kulcsszavakra pozícionáltuk ügyfeleink honlapjait.
1. hely5 310 000 találatból
kiallitasistand.hu honlap
pult szóra
1. hely4 970 000 találatból
parketta-zona.hu honlap
linóleum szóra
Ne hagyja, hogy versenytársai behozhatatlan előnyre tegyenek szert!