A Google és mi Blog nem csak rólunk, csak nektek

Nyílt forráskódú webáruház-rendszerek II.

Cikksorozatunk első részében a Joomla és a PrestaShop rendszereket vizsgáltuk, most pedig a másik két nagyágyú, a Magento és a WordPress/WooCommerce kerül sorra. Utóbbit több mint kétmillió online kereskedés használja, de a Magentónak sincs szégyenkeznivalója a maga negyedmillió ügyfelével. Mindkét platformra igaz, hogy ingyenes megoldásként is megállja a helyét, az igazán különleges funkciókért azonban a pénztárcánkat is elő kell vennünk. A részletes táblázatoknak köszönhetően pontos képet kaphatsz arról, hogy a te cégedhez melyik megoldás illik leginkább. Tudj meg minden lényegeset a Magentóról és a WordPressről!

Nyíltforráskodó Webáruház rendszerek

Magento

A Magento fejlesztése 2007-ben kezdődött, mára pedig a világ egyik legelterjedtebb e-commerce platformjává vált. A nyílt forráskódú Community Edition mellett a fizetős Enterprise-t is választhatjuk, bár utóbbi inkább a nagyvállalatok számára lehet előnyös. A rendszer jól kezelhető és moduláris, robusztus kialakítása miatt azonban időbe telhet a kezelőfelület és a működés kiismerése. A Magentóval akár több webáruházat is kezelhetünk külön domaineken, ami igazán kényelmes munkavégzést tesz lehetővé. A 2015-ben kiadott Magento 2 az elválasztott alkalmazásrétegek, valamint a külső bővítmények szigorú ellenőrzése miatt biztonságosabb, mint sok más nyílt forrású rendszer. A fejlesztések során az adminfelület letisztultabbá vált és reszponzív lett, funkciói remek alapokat nyújtanak a webáruház keresőoptimalizáláshoz.

Magento adminfelülete

Árazása

A Magento Community Edition nyílt forrású és ingyenes, de éves licencdíj ellenében elérhető a kibővített funkciókkal és támogatással járó, nagyvállalati felhasználóknak szánt Enterprise Edition verzió is.

Kezelőfelület

A 1-es és 2-es verzió kezelőfelülete erősen különbözik egymástól. Sok webáruház még az 1-es verziót használja, ami bár logikus és jó felépítésű, első nekifutásra azonban összetett, ezért kell némi gyakorlás a megismeréséhez.

Testreszabhatóság

Mind működését, mind kinézetét tekintve kiválóan testre szabható. Egyedi sablonokat állíthatunk be a különböző tartalmi egységekhez (kategória, termék stb.), emellett statikus blokkok, widgetek is a rendelkezésünkre állnak.

Strukturálhatóság

Az egymásba ágyazható kategóriákon és címkéken túl tetszőleges számban létrehozható jellemzőket adhatunk meg (az áron, színen, méreten túl). Ezeket csoportokba is rendezhetjük, és különböző értékeket rendelhetünk hozzájuk.

Navigáció

Sablontól is függ, de alapvetően jó navigációt biztosít. A főmenü mellett az áraknak és tulajdonságoknak megfelelő szűrőket is megjeleníthetjük.

Mobilbarátság

Ez sablontól is függ, de napjainkban ritka a nem mobilbarát Magento webshop. A 2-es verziótól már az adminisztrációs felülete is kezelhető minden eszközről.

URL szerkezet

Az átlátható struktúra a keresőoptimalizálás feltételeihez is ideális

SEO – egyedi title, metaadatok

Termékek és kategóriák esetén egyaránt megtalálhatók a title, meta címkék kezelésére szolgáló mezők. Az URL-ek átirányítására is lehetőséget ad, illetve a szűrők, jellemzők által generált URL-ek esetén elhelyezi a canonical URL-t, ami az eredeti kategóriára, listára vagy termékoldalra mutat. Az indexelési beállítások is szabályozhatók, egyedi URL-átírás kezelőfelület és oldaltérkép-generálás is található a Magentóban, a további finomhangolásokhoz pedig SEO modulok is rendelkezésre állnak.

Mikroadatok (pl. aggregate rating, product)

A schema.org jelöléssel elláthatók a termékek és maga az üzlet (organization) is.

Vélemény, szavazás, fórum

A rendszer lehetőséget ad rájuk.

Mérő- és konverziós kódok, egyéb lehetőségek

A Google Analytics és konverziós kódokat kódszinten vagy a Marketplace-en megtalálható bővítménnyel, a 2-es verziótól pedig a webshop beállításai között is megadhatjuk.

Blog/statikus oldalak

Tartalmi oldalak és blog létrehozása egyaránt lehetséges, ezenfelül – mivel egyben fejlesztői keretrendszer is a Magento – moduláris felépítésének köszönhetően szinte bármit elkészíthetünk vele.

Hírlevélküldő

A Mailchimppel partnerek, de modulok, kiterjesztések segítségével más szolgáltatást is választhatunk.                                                                                                                                                         Webgalamb

Fizetési lehetőségek

PayPal, Braintree, WorldPay, CyberSource, Authorize.net, Payment Gateway, PayU, Simple Pay, OTP Bank és K&H Bank bankkártyás fizetés, átutalás, utánvét lehetőségek forint vagy valuta alapon.

Szállítási lehetőségek

GLS, DPD, Sprinter, Pick Pack Pont, Lapker

Instagram, FB, Pinterest bolt integráció

Facebook webáruház integrációs lehetőség elérhető.

Kosár használata

Átlátható és logikus. Korábban 4 lépésből állt, ezt a felére redukálták a 2-es verzióban.

Csoportos műveletek

Lehetőséget ad kötegelt termékkezelésre is.

Egy termék besorolása több kategóriába

 

Több kategória, címke, szűrő stb. alatt is megjeleníthető egy adott termék, de annak URL-je változatlan marad.

Kedvezmények kezelése

A rendszer lehetőséget ad a kedvezmények kezelésére.

Bannerek, képváltók, kiemelt ajánlatok

A kiemelt tartalmak és ajánlatok kezelésére több opció is rendelkezésre áll, ezenfelül sablonok, modulbeállítások és bővítmények segítségével finomhangolás is lehetséges.

Exit popup

Bővítményekkel megoldható.

Designmódosítási lehetőség

Az alapsablon is módosítható, de számtalan előre elkészített témát szerezhetünk a Marketplace-ről, vagy akár sajátot is készíthetünk. A modulok és widgetek segítségével is módosíthatjuk a designt és az elrendezést.

Pénznemek kezelése

Minden opció a konfiguráció része. A lokális verzióban megadott alapértelmezéstől eltérhetünk.

WordPress + WooCommerce

A WordPress jelenleg a világ legnépszerűbb CMS-rendszere. A fejlesztése blogmotorként indult, az évek során azonban egy általános tartalomkezelő rendszerré nőtte ki magát. Bővíthetőségének és rugalmas sablonkezelésének köszönhetően alkalmassá vált portálok, személyes honlapok, portfóliók, fórumok és természetesen webáruházak készítésére is. A WordPress-alapú webshopok többsége a WooCommerce bővítményt használja, ami a WP rugalmas taxonómiakezelésén alapul. Itt azonban nem bejegyzések, kategóriák, címkék adják a rendszerezés alapját, hanem termékek, termékkategóriák és -tulajdonságok. A rendszer képes kezelni a népszerű bővítményeket (mint például a WordPress keresőoptimalizálást segítő All In One SEO Pack, vagy a többnyelvűséget támogató WPML), emellett számtalan ingyenes és prémium sablon közül választhatunk. Fizetési, számlázási és szállítási módok terén is nagy a választék, de ha az általunk preferált megoldás nem szerepelne az alapfunkciók között, garantáltan találunk hozzá megfelelő bővítményt. Ami a webáruház keresőoptimalizálását illeti, a WooCommerce esetében is igaz, hogy megfelel napjaink elvárásainak.

Wordpress adminfelülete

Árazása

A WordPress és a WooCommerce egyaránt ingyenes/nyílt forrású, utóbbit azonban a wordpress.com-on hostolt verzióban csak a business accounttal lehet telepíteni. Számtalan plusz funkció és megjelenés részben fizetős, részben ingyenes bővítményekkel érhető el.

Kezelőfelület

Az adminfelület a WordPresst ismerők számára teljesen kézenfekvő, így elsősorban azoknak ajánlható, akik már korábban is használtak WP-t. A magyar fordítás megfelelő, emellett jól dokumentált a rendszer; a hivatalos súgóján túl számtalan online segítség közül választhatunk.

Testreszabhatóság

Gyakorlatilag mindenre van lehetőség, bár bizonyos funkciókat és integrációkat csomagtól függően lehet csak elérni.

Strukturálhatóság

Kiváló: a kategorizálási lehetőség hierarchikus, több szintmélységre is elérhető (a menüben való szintmélységek megjelenése a választott kinézettől is függ). A termékekhez beállíthatóak egyedi paraméterek, tulajdonságok, amelyek alapján szűrőket is létre lehet hozni (pl. szín, méret, stb.).

Navigáció

Jól kezelhető, logikus, és könnyen módosítható adminon, ha esetleg át szeretnénk szervezni a meglévő menüinket, tartalomblokkjainkat.

Mobilbarátság

A használt sablontól függ, azonban maga a WordPress és a WooCommerce évek óta reszponzív témával érkezik.

URL szerkezet

Bár szervertől függ, de alapvetően keresőbarát URL-szerkezettel érkezik a WordPress, így a WooCommerce is. Átgondolt struktúrakialakítása átlátható, jó szerkezetet hozhatunk létre, a keresőoptimalizálást segítő bővítményekkel pedig tovább finomíthatunk az URL-eken.

SEO – egyedi title, metaadatok

Ahogy a WordPressben, itt is SEO bővítmények segítségével tudjuk megadni az egyedi metaadatokat, indexelési szabályokat termék/kategória/termékcímke oldalak esetén, vagy globálisan, az egyes taxonómiáknak megfelelő szabályokkal.

Mikroadatok (pl. aggregate rating, product)

Sablontól vagy bővítménytől függ, hogy megjelenik-e a webáruház forrásában a schema.org jelölés. A WooCommerce alapsablonja értékeléssel együtt tartalmazza.

Vélemény, szavazás, fórum

Mindenre van lehetőség bővítmények segítségével. A termékek véleményezése a WooCommerce alapfunkciója.

Mérő- és konverziós kódok, egyéb lehetőségek

A mérések kapcsán is a WP sajátosságai vonatkoznak a WooCommerce-alapú webshopokra. Egyes témák funkcióiknál fogva lehetővé teszik a Google Analytics, GTM, Facebook Pixel mérőkódok, Search Console vagy Pinterest hitelesítő-kódok elhelyezését. A konverzió- vagy eseménykövetéshez azonban többnyire külön bővítményt kell telepíteni (pl. a jól ismert Monster Insightshoz tartozó kiegészítésekkel – igaz, ezek zöme már nem ingyenes).

Blog/statikus oldalak

A WordPress alapvetően blognak készült, így természetesen a WooCommerce-

webáruházak esetén is megmaradt ez a funkció, ahogy az oldalak létrehozására is van lehetőség. Ezen túl az egyedi taxonómiák létrehozása is megoldható.

Ügyviteli, számlázó program integráció

SalesAutopilot, Billingo, Szamlazz.hu, Billzone

 

Hírlevélküldő

Bővítményekkel megoldható. Integrálható pl. a Mailchimp, Webgalamb és más hírlevélküldő pluginnal.

Fizetési lehetőségek

Banki átutalás, készpénzes fizetés, utánvétes fizetés, PayPal, Barion (a teljesség igénye nélkül.)

Szállítási lehetőségek

GLS, DPD, Sprinter, Pick Pack Pont, MPL, Postapont, Foxpost, ExpressOne, G4S, Gepárd Team, FürgeFutár, MédiaLOG, BK-Trans, Fáma Futár, Deliveo, Csomagküldő.hu (a magyar piacon)

Instagram, FB, Pinterest bolt integráció

Facebook-integráció megoldható, bővítmény segítségével maga a webáruház is működik a Facebook felületén.

Kosár használata

A kosár használata logikus és kényelmes.

Adatbázis export/import

A WordPress alapvetően rendelkezik export/import funkcióval, egyrészt rendszeren belül (xml export/import), másrészt rendszerekkel kompatibilis exportot is létrehozhatunk. A WooCommerce webshop esetén bővítmények segítségével tudjuk megoldani, ezek zöme a leginkább elterjedt csv vagy xml formátumokat használja.

Csoportos műveletek

Bővítmények segítségével megoldható.

Egy termék besorolása több kategóriába

Egy termék több kategória alatt is megjeleníthető.

Időzített publikálás

A WordPress egyik alaptulajdonsága az időzítés, így a WooCommerce termékek esetén sincs ez másképp.

Kedvezmények kezelése

A rendszerben beállítható mennyiségi, kuponkódos, pontgyűjtő és vásárlói csoport szerinti kedvezmény is, illetve ezek alkalmazásának módjai.

Külső marketing rendszerek (affiliate, cashback)

A Google és Facebook mellett számtalan eszköz beépítésére ad lehetőséget, zömmel bővítmények segítségével.

Bannerek, képváltók, kiemelt ajánlatok

Bővítményekkel és integrációkkal megoldható.

Exit popup

Lehetséges bővítményekkel és integrációkkal.

Designmódosítási lehetőség

Számtalan sablon áll rendelkezésre a WordPress és a WooCommerce számára egyaránt. Az alapsablon is testre szabható, amihez a WP customizer funkcióját használhatjuk, vagy írhatunk egyedi CSS-kódokat, és létrehozhatunk új sablondarabokat.

Pénznemek kezelése

Alapértelmezés + egyéb pénznemek.

Vissza az oldal tetejére