Nyílt forrású webáruház-rendszerek I.
A múlt héten bemutatott bérelhető webshopok mindegyike ugyanazzal a hátránnyal rendelkezik: egyedi dizájn és integrálható funkciók terén korlátozottabbak a lehetőségeik. Márpedig kiélezett piaci helyzetben sokszor épp ezek segíthetnének a konkurencia megelőzésében, a hatékonyabb webáruház keresőoptimalizálásban, vagy az ügyfelek jobb és hatékonyabb kiszolgálásában. Ilyenkor érdemes elgondolkodni a nyílt forráskódú CMS-eken (content management system, tartalomkezelő rendszer) amik nagyfokú rugalmasságot és gazdag funkcionalitást biztosítanak. Bejegyzésünkben a Joomla és a PrestaShop rendszereket mutatjuk be részletesen, jövő héten pedig a Magento és a WordPress kerül sorra. Böngészd végig a táblázatokat, ismerd meg az előnyöket és a funkciókat!
Joomla
A Joomla 2005-ös indulása óta számos szakmai díjat bezsebelt, és a felhasználók körében is igen népszerűnek számít. Ha csak a puszta számokat nézzük, a PHP-alapú CMS-rendszer közel 70 nyelven érhető el, több mint 8.000 bővítményt készítettek hozzá az évek során, és megközelítőleg 98 millióan töltötték már le, és próbálták ki. Már az alaprendszerben is elérhetők olyan hasznos vagy éppen nélkülözhetetlen funkciók, mint a mobilnézet-támogatás, a SEO hivatkozások, a többnyelvűség vagy a kategorizálható tartalomkezelés. Az idén októberben megjelent legfrissebb verzió (3.9.1) már a GDPR előírásainak is megfelel, emellett pedig több mint 250 fejlesztéssel tették még teljesebbé a rendszert. Nem kizárólag webshopkezelésre használható, tökéletesen alkalmas blogolásra, adminisztratív oldalak létrehozására és egyéb tartalomkezelési feladatokra is.
Árazás |
A Joomla tartalomkezelő rendszer ingyenesen letölthető több nyelven (vagy az alapértelmezett angol készlethez díjmentesen utólag is telepíthetőek egyéb nyelvi csomagok). A Joomlához készült több ezer bővítmény között vannak fizetősek is, ezek ára széles skálán mozog az adott funkciót ellátó komponens, modul vagy beépülő bonyolultságától függően. |
Kezelőfelület |
Az adminon ergonomikus design fogad, a felületen alapesetben könnyű eligazodni*. A Joomla logikáját követve először mindig a tartalmat kell létrehoznunk valamilyen elemben (cikk, modul, stb.), és csak utána lehet menüpontot készíteni, amely megjeleníti a hozzá rendelt elemeket.
*Fontos azonban megemlíteni, hogy bizonyos estekben meglehetősen bonyolult is lehet a kezelés. Például, ha olyan bővítményeket telepítünk és alkalmazunk az általunk kívánt oldalmegjelenések, oldalelrendezések eléréséhez, amelyek megkerülik vagy felülbírálják a Joomla alapvető elemeit és/vagy a választott sablon által meghatározott designt. |
Testreszabhatóság |
A Joomla-rendszer HTML és CSS ismeretek nélkül is számos lehetőséget kínál a különböző típusú aloldalak létrehozására és egyedi kialakítására. A szövegek, képek és egyéb tartalmi elemek cserélhetőek, de az alapvető design – azaz a sablon – módosítására csak fejlesztői ismeretekkel van lehetőség. Amennyiben valamilyen, az alaprendszer által nem biztosított funkcióra (pl. hírlevélküldő) van szükségünk, válogathatunk a több ezer ingyenes és fizetős bővítmény közül: https://extensions.joomla.org/ |
Strukturálhatóság |
A kategorizálási lehetőség hierarchikus, több szintmélységre van lehetőség (a menüben való szintmélységek megjelenése a választott template-től is függ). A termékekhez beállíthatók egyedi paraméterek, tulajdonságok, amelyek alapján szűrőket is létre lehet hozni (pl. szín, méret, stb.) a megfelelő VM-modulokkal. |
Navigáció |
Jól kezelhető és könnyen módosítható adminon, ha esetleg át szeretnénk szervezni a meglévő navigációs rendszerünket. Minden menüpont egy menübe tartozik, és az adott menüt a template által biztosított pozíciókban lehet elhelyezni (pl. felső vízszintes vagy oldalsávi). Emellett beállítható, hogy hány szintmélység jelenjen meg, ami hasznos lehet, ha egy négy szintmélységű menü esetén csak két szintet szeretnénk mutatni a felső navigációnk lenyílásakor. Helyzetfüggő menük is létrehozhatóak, valamint a menü modul - mint minden modul – megjelenése aloldalakhoz köthető (minden aloldalon megjelenjen/csak a kijelölteknél jelenjen meg/a kijelöltek kivételével mindenhol jelenjen meg). |
Mobilbarátság |
Számos ingyenes és fizetős template közül választhatunk, amelyek megfelelnek a mai trendeknek és a technológiai követelményeknek. |
URL szerkezet |
A Joomla-rendszer és a VirtueMart alapesetben is keresőoptimalizálással kompatibilis URL-eket generál az elemek (menüpont, kategória, termék, stb.) neve alapján, de van lehetőség saját URL-t megadni. |
SEO – egyedi title, metaadatok |
A title taget alapesetben a menüpontok/elemek nevéből képzi a rendszer, de megadható egyedi title a Joomlában, és azon belül a VM-ben is. A meta description is megadható egyedileg a SEO-záshoz, kitöltés hiányában pedig a globális metaleírás fog megjelenni az aloldalaknál (ha a template-ben így van szabályozva). |
Mikroadatok (pl. aggregate rating, product) |
Bővítmények segítségével lehetőség van a schema.org szabvány szerinti jelölőnyelvnek megfelelő termékértékelésre. |
Vélemény, szavazás, fórum |
Mindhárom lehetséges bővítmények használatával. |
Mérő- és konverziós kódok, egyéb lehetőségek |
Az alkalmazott template-től függ, hogy az adminfelületen keresztül tudjuk-e elhelyezni a szükséges kódokat, vagy a szerveren a sablon mappáján belüli index.php fájl direkt szerkesztése szükséges hozzá. Harmadik lehetőségként egy erre a célra tervezett bővítményt is alkalmazhatunk. |
Blog/statikus oldalak |
A Joomla alapból biztosít blogelhelyezési lehetőséget a menüpont típusának választásakor, amivel egy adott kategória (és akár annak alkategóriái) cikkeit vagy csak a bevezetőket jeleníthetjük meg. Emellett blogkezelő bővítményeket is alkalmazhatunk, amennyiben összetettebb, többféle funkciót biztosító megoldást szeretnénk. |
Ügyviteli, számlázóprogram -integráció |
Több nemzetközi és hazai ügyviteli/számlázó program integrációja elérhető a VirtueMarthoz, amik jellemzően fizetős bővítmények. |
Hírlevélküldő |
Több hírlevélküldő bővítmény is elérhető a Joomlához, ezek közül az egyik legnépszerűbb az ingyenes verzióval is rendelkező AcyMailing. |
Fizetési lehetőségek |
A VirtueMartban többféle fizetési mód is megadható, ezek közül a készpénz, átutalás, utánvét lehetőségek forint vagy valuta alapon alapesetben is használhatóak. Az egyéb fizetési megoldásoknál szükség lehet külön beépülő alkalmazására (pl. Barion, SimplePay), amikért általában fizetni kell. |
Szállítási lehetőségek |
Többféle szállítási lehetőség is megadható (személyes átvétel, futár, virtuális termék – nincs szállítás, stb.), és az egyes szállítási módok hozzárendelhetőek a fizetési módokhoz. Beállítható irányítószám szerinti szállítási költség és súly alapú is, de amennyiben kombinálni szeretnénk a módozatokat, vagy egyéb speciálisabb beállítást szeretnénk, itt is szükség lehet bővítmények alkalmazására. |
Instagram, FB, Pinterest bolt integráció |
Gyakorlatilag bármelyik integrálható a megfelelő bővítmények segítségével. |
Külső értékesítő/ árösszehasonlító integráció |
Gyakorlatilag bármelyik integrálható a megfelelő bővítmények segítségével. |
Kosár használata |
A kosár használata egyszerű és kényelmes, a rendelési folyamat átlátható, az adatok módosíthatók. Amennyiben nem fejezzük be a rendelési folyamatot, a kosár a termékeket a beállított ideig megőrzi. |
Adatbázis export/import |
A VM-hez fejlesztett bővítménnyel lehet az adatokat exportálni, illetve importálni. |
Csoportos műveletek |
A kötegelt termékkezelés kategóriák közötti mozgatásra, másolásra alkalmazható. |
Egy termék besorolása több kategóriába |
Egy termék besorolható több kategóriába is, ilyenkor minden kategória alatt listázni fogja, de egyetlen URL alatt lesz elérhető a terméklap. |
Időzített publikálás |
A Joomla-oldalak esetében (cikkek) beállítható, hogy az adott tartalom mikortól legyen látható az oldalon, illetve meddig maradjon elérhető. A VirtueMart termékekre ez nem érvényes, ott manuálisan kell visszavonni/publikálni az egyes elemeket. |
Kedvezmények kezelése |
A VirtueMartban beállítható százalékos kedvezmény a termékekre és a vásárlói csoportokra, valamint a webshop kezeli a kuponkódos kedvezményeket is. |
Külső marketingrendszerek (affiliate, cashback) |
Gyakorlatilag bármelyik integrálható a megfelelő bővítmények segítségével. |
Bannerek, képváltók, kiemelt ajánlatok |
A kiemelt tartalmak, ajánlatok kezelésére rengeteg lehetőség van különböző bővítmények (pl. képváltó) révén, a template által biztosított pozíciókban. |
Exit popup |
Vannak Joomlához fejlesztett exit popup ajánlat bővítmények. |
Designmódosítási lehetőség |
A professzionális sablonok többsége az adminról is biztosít bizonyos módosítási lehetőségeket, beállításokat (pl. több beépített színvilág, betűtípusok és méretek, stb.). Lehetőség van továbbá az adminon keresztül szerkeszteni a szerveren lévő templatefájlokat, de ehhez már HTML és CSS ismeretek szükségesek. Egy honlapon belül akár több template is alkalmazható, ugyanis a sablonokat egy-egy oldalhoz is hozzá lehet rendelni. |
Pénznemek kezelése |
Az alapként megadott pénznem mellett lehetőség van több alternatív pénznem beállítására, illetve az aktuális napi árfolyam automatikus lekérdezése szerinti árszámításra is a VirtueMarthoz készült bővítményekkel. |
Joomla CMS-rendszer: https://www.joomla.org/
VirtueMart Webshop: https://virtuemart.net/
PrestaShop
2005-ös megjelenése óta a PrestaShop egyre több vállalkozást nyer meg magának. Már a fejlesztésbe is számos kiskereskedőt vontak be, hogy a rendszer minél inkább megfeleljen a piaci követelményeknek. Könnyű használhatóságával mind az adminok, mind a vásárlók dolgát megkönnyíti, design és funkciók terén megfelel a kor elvárásainak, emellett a webáruház keresőoptimalizáláshoz is minden rendelkezésre áll. Könnyen beállíthatunk online vevőszolgálatot, integrálhatjuk a készletgazdálkodást, vagy akár blogolhatunk a webáruházunkban. A PrestaShop Unix, Linux és Windows operációs rendszeren egyaránt futtatható, és már az alapdizájn is reszponzív, hogy a mobilos megjelenéssel se legyen problémánk. A beépíthető moduloknak köszönhetően semmilyen extra funkcióról nem kell lemondanunk: változtathatunk a front office megjelenésén vagy éppen plusz szolgáltatásokkal tehetjük még vonzóbbá webshopunkat a vásárlók számára.
Árazás |
A PrestaShop ingyenesen letölthető, de a hozzá készült bővítmények között vannak fizetősek is, ezek ára széles skálán mozog az adott funkciótól függően. |
Kezelőfelület |
Az adminfelület felépítése könnyen átlátható, a termékkategóriák és termékek viszonya, tartalma könnyen szabályozható. Viszont a webáruház működésének konfigurálása már jóval bonyolultabb; a számos beállítási lehetőség miatt elsőre nem könnyű kiigazodni rajta. |
Testreszabhatóság |
A szövegek, képek, egyéb tartalmi elemek cserélhetőek, de az alapvető design módosítására csak fejlesztői ismeretekkel, és csak FTP-n keresztül van lehetőség. Amennyiben egy az alaprendszer által nem biztosított funkcióra (pl. hírlevélküldő) van szükségünk, számos ingyenes és fizetős bővítmény közül választhatunk: https://addons.prestashop.com/en/ |
Strukturálhatóság |
A kategorizálási lehetőség hierarchikus, több szintmélységet biztosít (a szintmélységek megjelenése a választott theme-től is függ). A termékekhez beállíthatóak egyedi paraméterek, tulajdonságok, amelyek alapján a megfelelő modulokkal szűrőket is létre lehet hozni (pl. szín, méret stb.). |
Navigáció |
A menüpontokat egy vagy több menümodul alkalmazásával lehet létrehozni és testre szabni, ilyen pl. az Iquitmegamenu, amellyel horizontális és vízszintes navigációt is kezelhetünk. |
Mobilbarátság |
Számos ingyenes és fizetős Presta-theme közül lehet választani, amelyek megfelelnek a mai trendeknek és technológiai követelményeknek. |
URL szerkezet |
A rendszer alapesetben is a keresőoptimalizálásnak megfelelő URL-eket generál az elemek neve alapján, bár egy azonosítószámot (ID) belerak. Egyedi URL is megadható, és 301 átirányításra is van lehetőség (bővítmény révén). |
SEO – egyedi title, metaadatok |
A title taget alapesetben a tartalmi elemek (termék, kategória, stb.) nevéből képzi a rendszer, de megadható egyedi title és meta description is a még hatékonyabb SEO érdekében. |
Mikroadatok (pl. aggregate rating, product) |
Bővítmények segítségével a schema.org szabvány szerinti jelölőnyelvnek megfelelő termékértékelést hozhatunk létre. |
Vélemény, szavazás, fórum |
Mindhárom lehetséges bővítmények révén. |
Mérő- és konverziós kódok, egyéb lehetőségek |
A szükséges kódok elhelyezésére és helyes konfigurálására bővítményekkel van lehetőség (vagy a szerveren a megfelelő fájlok direkt szerkesztésével). |
Blog/statikus oldalak |
Többféle blogkezelő bővítmény között válogathatunk. |
Ügyviteli, számlázóprogram-integráció |
Több nemzetközi és hazai ügyviteli/számlázóprogram integrációja elérhető; ezek jellemzően fizetősek. |
Hírlevélküldő |
Több hírlevélküldő bővítmény is elérhető a Prestához, ezek többsége fizetős. |
Fizetési lehetőségek |
Többféle fizetési mód megadható, ezek mindegyike különböző modulok segítségével szabályozható. |
Szállítási lehetőségek |
Szállítási lehetőségként többféle is megadható, de amennyiben kombinálni vagy pontosabban szabályozni szeretnénk a fizetési és szállítási módokat, további bővítményekre lehet szükség. |
Instagram, FB, Pinterest bolt integráció |
Gyakorlatilag bármelyik integrálható a megfelelő bővítmények segítségével. |
Külső értékesítő/árösszehasonlító integráció |
Gyakorlatilag bármelyik integrálható a megfelelő bővítmények segítségével. |
Kosár használata |
A kosár használata egyszerű és kényelmes, a rendelési folyamat átlátható, és az adatok könnyen módosíthatóak. Amennyiben nem fejezzük be a rendelési folyamatot, a kosár a beletett termékeket a beállított ideig megőrzi. |
Adatbázis export/import |
Az adatbázis exportálására SQL-ből van lehetőség, importálása scv formátumban kínál lehetőséget a rendszer. Bővítményekkel egyéb megoldások is elérhetők. |
Csoportos műveletek |
Kötegelt termékkezelésre fejlesztett modulok elérhetők. |
Egy termék besorolása több kategóriába |
Egy termék besorolható több kategóriába is, ilyenkor minden kategória alatt listázni fogja, azonban több URL alatt lesz elérhető – belső duplikációkat okozva – a terméklap. Canonical URL-ek beállítására, kezelésére bővítmény segítésével van lehetőség. |
Időzített publikálás |
Nincs |
Kedvezmények kezelése |
Modulokkal kezelhetünk különböző típusú kedvezményeket, kuponokat. |
Külső marketingrendszerek (affiliate, cashback) |
Gyakorlatilag bármelyik integrálható a megfelelő bővítmények segítségével. |
Bannerek, képváltók, kiemelt ajánlatok |
A kiemelt tartalmak, ajánlatok kezelésére rengeteg lehetőség van különböző bővítményekkel (pl. képváltó). |
Exit popup |
Prestához fejlesztett exit popup ajánlat bővítményekkel lehetséges. |
Designmódosítási lehetőség |
A professzionális témák többsége az adminról is biztosít bizonyos módosítási lehetőségeket, beállításokat, de ezek módosításához haladó szintű informatikai ismeretek szükségesek (HTML és CSS). |
Pénznemek kezelése |
Az alapként megadott pénznem mellett lehetőség van több alternatív pénznem beállítására, illetve az aktuális napi árfolyam automatikus lekérdezése szerinti árszámításra is a PrestaShophoz készült bővítményekkel. |
Prestashop CMS-rendszer: https://www.prestashop.com/en
Legközelebb tehát a Magentót és a WordPresst mutatjuk be, érdemes lesz velünk tartani akkor is!