Viszlát AdWords, üdv Google Ads!
A Google szolgáltatása, az AdWords közel két évtizedes múltra tekint vissza. Rendeltetése azóta is töretlenül a felhasználók hirdetéseinek minél pontosabb célzása és promotálása a Google kereső felületén, más szolgáltatásokban (pl. Gmail, Maps), valamint egyéb internetes oldalakon (pl. hírközlő és publikációs szájtok).
Az AdWords, bár mindig is széles körű felhasználást biztosított, a kezdeti időszakban csak a keresőhirdetések alkalmazását tette lehetővé. Mára természetesen a képes és videóba ágyazott reklámok használata is lehetséges. A felhasználók igényei azonban megújulnak – ez a rendszerben is változtatásokat követel. Feltehetően emiatt született meg a döntés, mely szerint a Google brandváltásba kezd.
A modern arculattal és kezelőfelülettel együtt új név (Google Ads), logó és URL (ads.google.com) is érkezett. A megreformált platformmal és a hozzá kapcsolódó funkciókkal már korábban is találkozhattunk, de a rendszer azóta több fejlesztésen is átesett.
Itt fontosnak tartjuk leszögezni, hogy az AdWords lényegi része nem változott, csupán a köntöse lett más. A „Google Ads imázs” nincs kihatással az aktuális kampányokra, a felületi tájékozódásra, de még a havi riportok összeállítására sem. Nincs ok az aggodalomra, minden a megszokott módon működik - majdnem minden.
5 új hasznos funkció a Google Adsben
-
A Google Ads kampányokhoz, hirdetéscsoportokhoz, sőt a teljes fiókhoz új Áttekintő oldal társul. Az innovatív funkció használatával átfogó képet kaphatunk hirdetéseink teljesítményéről, arról, hogy melyek jelentek meg leggyakrabban a felhasználóknak, vagy hogy milyen volt az elérés. Azt is megtudhatjuk, hogy a vásárlóknak mobilon, táblagépen vagy asztali PC-n jelentek-e a meg a hirdetések (lásd lejjebb!). Az adatokat igény szerint, adott intervallumra lebontva böngészhetjük át – csak állítsuk be a megtekinteni kívánt időszakot!
Részlet az új áttekintő felületről.
-
A továbbfejlesztett Smart Bidding stratégiákat is érdemes kipróbálni: ezek a funkciók biztosítják a hirdetésmegjelenítések állandó optimalizálását. A cél-CPA ajánlattétel törekszik a kitűzött konverziónkénti költségen belül elérni a célteljesülést. A Google Ads rendszere a funkció beállítását követően automatikus módon vesz részt az aukciók licitversenyében. Célja a lehető legnagyobb számú konverzió elérése a meghatározott ügyfélszerzésenkénti költségen (CPA) belül.
-
Mindig érdemes figyelemmel kísérni, hogy a hirdetésekre költött összeg milyen eredményeket hoz. Például hányan iratkoztak fel hírlevelünkre, vagy hány ajánlatkérés érkezett szolgáltatásunkat/termékünket illetően. A Google Adsnek köszönhetően most még egyszerűbb a konverziókövetés: a célteljesülés mérésére használt követőkód elhelyezése könnyebbé vált, és a felület is átláthatóbb adatokkal szolgál.
-
Akár egy apróbb módosítást végzünk a hirdetések címsorában, leírásában, akár URL-t cserélünk, érdemes kihasználnunk a hirdetések verzióelőzményei funkció nyújtotta előnyöket. Láthatjuk az összes eddigi helyesbítésünket, azt, hogy mikor és melyik hirdetést szüneteltettük, illetve, hogy a most futó online reklámok közül melyek teljesítenek jobban. Az előző verziókat és célcsoportunk kattintásait figyelembe véve relevánsabb üzeneteket tartalmazó hirdetéseket fogalmazhatunk meg és futtathatunk a több konverzió reményében.
-
A címkealapú (weboldal látogatók szerinti) és YouTube remarketinglisták beállításait több módon variálhatjuk a Display hálózaton – mindezt egy platformon belül. A közönséglistákat táblázatokba rendezhetjük, kategorizálhatjuk és kombinálhatjuk. (Jó társítás lehet például: a látogató megnézett egy adott terméket, és járt a szállítási feltételek oldalon is). Az új felületen részletes képet kaphatunk a remarketinglisták aktuális helyzetéről, így könnyebben rátalálhatunk az esetleges anomáliákra, és azonnal javíthatjuk is azokat.
A képen egy kombinált remarketing lista látható.
A realitás talaján
Noha előfordulnak komolyabb felkészültséget igénylő változtatások – pl. Display elhelyezések optimalizálása – időbe telik megszokni azt, hogy hiányzik egy már jól bevált funkció. Összességében nézve a Google Ads átláthatóbbnak mondható, talán azt is kijelenthetjük, hogy kényelmesebb használatot biztosít azoknak, akik most ismerkednek a felülettel. A veteránoknak minden eddigi szokásukat levetkőzve érdemes feltérképezni a még „idegennek tűnő” platformot, de nekik is van egy jó hírünk: az alkalmazott formulákról nem kell lemondaniuk.
Találj rá te is a vállalkozásod számára legmegfelelőbb megoldásra! Egy Google Ads szakértő nemcsak a kereső, videó- és shopping-kampányok vagy remarketing kampányok elindításában lehet a segítségedre, hanem a későbbi optimalizálásban és riportkészítésben is.